Gemenci kirándulás

 
 

Az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola kerékpártúrával összekötött erdei kirándulást szervezett 2019.10.11-én tanulói számára, ahova a szülők kísérőként jelentkezhettek.
A részvételt az 5. osztály tanulóinak kötelezővé tették, a többi évfolyamnál fakultatív lehetőségnek számított. Az összlétszám így 40 diák és 11 szülő részvételével alakult, amelyből 5 diák és 5 szülő az alsós osztályokból jelentkeztek, 14 tanuló és 3 szülő a 6. osztályból, míg 3 diák a 7. évfolyamból képviselte az osztályát. A 18 fős 5. osztályhoz 3 szülő csatlakozott. A tanulók irányítását, felügyeletét 5 tanár kontrollálta.
Az utazáshoz szükséges kerékpárokat a tanulóknak kellett magukkal hozniuk, emellett 9 biciklit biztosított az iskola azoknak, akik ezt nem tudták megoldani.

Az első csoport indulása 12:30-kor történt az iskola udvaráról, amit 10 perccel később követett a másik csoport is. 13:30-ra mindenki megérkezett a Gemenci Bárányfok parkolójába. A rövid szünetet követően közös megbeszélés folyt a túra menetéről és a viselkedésről. Felhívtuk a figyelmet egy „fabatkás” pontgyűjtési lehetőségre, valamint kiosztásra kerültek az erdei totó lapjai is.

Az erdei ösvény pontjain a lelkes túrázóknak feladatokat kellett végrehajtaniuk, melyek között szerepelt holtfavizsgálat nagyítóval, az ártéri erdő természetben betöltött szerepének felsorolása, állatnyomok és termések keresése, megfigyelése. Az éles szemek ezeken kívül sok apróságot észrevettek, rávezető kérdésekkel a hozzájuk kapcsolódó folyamatokat, tulajdonságokat gyorsan megfejtették, zsebükben a fabatkák gyűltek.

Az első pihenőt 14:10-kor tartottuk egy erdei tisztáson. Az uzsonna mellett geoládát kereshettek a fáradhatatlanok. A győztes tölthette ki a ládában lévő füzetet és egy állatos matricát helyezhetett el benne.

A második pihenőt 14:30-kor ejtettük egy közeli tisztáson, ekkor a gyermekek az erdő hangjait figyelhették meg, sorolták fel.

Az ösvény utolsó szakaszain több apró állatra, illetve nyomokra bukkantak, plusz pontokért elemezhették őket.

A tanösvényről 15:15-kor érkeztünk ki, a parkolóban gyülekezve összeszedtük a totó lapokat, felírásra kerültek a fabatkák, és a hozzájuk tartozó jutalmazás. Ezalatt két tanár kolléga elhelyezte az árvízi töltésen a rókavadászathoz nyomtatott lapokat. 15:30-kor indítottuk a rókavadászatot. Gyors lezajlása után ismételt pontszámlálás és jutalmazás következett.

A nap zárásában szóbeli dicséretet és köszönetet mondtunk a diákok és a szülőknek egyaránt, majd a tanulóknak karkötőket osztottunk ki.

A visszaindulás program szerint 16:00-kor történt, mindenki épségben és élményekkel gazdagon tért haza.

 
  Fotók