Cinege Madár Népzenei verseny
Alsónyéken rendezték meg 2020. március 9-én a Cinege Madár Népzenei Verseny első elődöntőjét. Nagyon felkészült, erős mezőnyben versenyeztek tanulóink: Budai Virág, Gellér Marcell, Kordé Anasztázia, Nagy Réka és Petz Ivett, akik énekegyüttes és két szóló kategóriában is nagyon szépen helyt álltak.
A délután megrendezett verseny 47 produkciója után a zsűri hosszas megbeszélésre vonult vissza, ez alatt a nézőtéren ülőkkel és a színpadra visszatérő gyerekekkel spontán kezdeményezésre közös éneklésbe kezdtünk, ami a nap talán legszívmelengetőbb perceit jelentette.
Büszkék vagyunk tanulóinkra, szép eredményeikre, és szívből szurkolunk Petz Ivettnek, aki képviseli Őcsényt április 4-én Szekszárdon a Művészetek Házában a verseny döntőjében.
Steiner Gáborné