Évindí diáknap

 

 
 

Szeptember 25-én tartottuk meg idei évindító diáknapunkat, a mostani helyzet aktualitását szem előtt tartva olimpiai keretbe foglalva. 

     A Perczel-olimpia eseményét nyolcadikosaink lelkes, alapos felkészülése előzte meg.  Az olimpiai megnyitó alatt a végzős és a két legfiatalabb osztály képviselői koszorút helyeztek el és mécsest gyújtottak iskolánk névadójának emléktáblája előtt. A Perczel-kupát idén szalagfogó-bajnokságban a nyolcadik osztály nyerte el.

     Az ő gondolataikat tolmácsolom erről a sokak számára emlékezetes napról:

     „Az idei diáknapon bepótoltuk az elmaradt olimpiát. A mi pályánkon egy akadályt kellett teljesíteni, a Perczel-Háromtusát. A felsőbb évfolyamosok nagyon ügyesen teljesítették a pályát. Az elsősöknek kicsit nehezebb volt, de igyekeztünk nekik segíteni. Végeredményként a legkisebbek is nyerhettek olimpiát!” /Kordé Anasztázia/

    „Szervezőként nagy öröm volt látni, hogy tetszett a feladatunk a diákoknak, és még mi is élveztük. Jó volt segíteni, illetve drukkolni a feladathoz a gyerekeknek! Több ilyen nap lehetne!” / Szűcs Laura/

   „Örömmel vettünk részt ennek a napnak az előkészítésében, rendezésében. Megtisztelő volt látni, hogy kisebbek, nagyobbak, tanárok és mindenki pozitívan állt ehhez a naphoz és készültek rá!”    / Győrfi Nikol/

   „Örülünk, hogy idén mi, a 8. osztály rendezhettük és szervezhettük meg a diáknapot, vagyis a Perczel-Olimpiát. Jó volt látni, hogy mindenki boldogan, új élményekkel térhetett haza.” /Kapéter Zoé/

   „Nekem az élményt az jelentette, hogy láttam a nálunk kisebbeket vidáman végigcsinálni a feladatokat és, hogy a végén nagyon sokan mondták, hogy élvezték.”  /Nagy Réka/

    „A számomra a legszebb élmény az volt, hogy nyolcadikra elnyertük a Perczel-kupát. Na meg az, amikor az első osztály megérkezett az állomásunkra.”    /Dömötör Martin/

     „Külön köszönet a tanároknak, hogy fegyelmezték diáktársainkat. Egy élmény volt számomra ez a nap.” / Balog Dániel/

 
 

  

 otkarika

 
 
       
  Fotók