Iskolánk idén először vett részt az ötödik éve futó „Világ Legnagyobb Tanórája” rendezvényen. Ez az első nemzetközi oktatóprojekt, amelyen keresztül a gyermekek világszerte egy időben ismerhetik meg a fenntartható fejlődést szolgáló globális célokat. A nyolcadik osztályosok szeptember 30-án egy online megnyitóprogramban vehettek részt, ahol előadásokat nézhettek. Okostelefonjaik segítségével interaktívan kapcsolódhattak az órába és válaszolhattak a feltett kérdésekre. A rendhagyó órán közel százezer diák vett részt egyidőben. Különleges élmény volt! A héten még két tanórán foglalkoztak a diákok a globális problémákkal. A projekt koordinátora Czakóné Bognár Tímea osztályfőnök volt. A központi tanóravázlatot kiegészítve játékos feladatokat oldottak meg a tanulók, majd annak a lehetőségét keresték, hogy a kiemelt feladatok hogyan valósíthatók meg ÖKO-iskolánkban. Hiszen most már a cél: élni, amit tanulunk! Vagy, ahogy az egyik nyolcadikos fogalmazott: ”Az oktatás nem egy csöbör megtöltése, hanem a tűz fellobbantása.”

 

 
  Fotók